F Ö O L D A L   B E M U T A T K O Z Á S C S A L Á D K U T A T Á S B E J E G Y Z É S E K G O N D O L A T O K

K A P C S O L A T

 

NAGY IMRE: PUSZTAVACSI TÖRTÉNETE 2.

 

VACS LEGRÉGEBBI TÖRTÉNELME 1280-TÓL

 

A közölt szöveg egy Pusztavacsról szóló történeti munka része. Bármilyen utánközlése, részleteiben vagy egészében történö felhasználása csak a Jogutód engedélyével lehetséges.

 

 

PUSZTAVACS TÖRTÉNETE
1280 - 1965

Összeállította: Nagy Imre tanár

 

 

Forrásmunkák:

 

1. Pest megye müemlékei I. kötet
2. Chobot Ferenc: A váci egyházmegye története, névtára. – 1915-1917.
3. Holmik  János Pusztavacs elsö lelkésze: „A pusztavacsi római katolikus egyházközség története és törzsvagyona”  címü könyve
4. Hornyik János: Kecskemét monográphiája
5. A községi képviselötestületi jegyzökönyvek
6. A község lakóinak elbeszélése
7. Az Állami Gazdaság, az Erdögazdaság, a Tsz. volt elnöke, valamint a honvédség által adott vázlatok
8. Az úttörök által gyüjtött adatok.

 

Tartalom:

1. Bevezetés
2. Vacs legrégibb múltja 1280-tól
3. Vacs földesurai
4. Vacs pusztából Pusztavacs 1834 – 1945
5. A felszabadult Pusztavacs – községünk története 1945-töl
6. A község politikai, közigazgatási fejlödése
7. A község gazdasági fejlödése
a/ az új gazdák
b/ a Tsz kialakulása
c/ Erdögazdaság
d/ az Állami Gazdaság
e/ bolthálózat
8. A község egészségügyi fejlödése
9. Kulturális fejlödés községünkben
10. A felszabadulás eredményei


Rövidítések:

Pm. 74-697.: Pest megye müemlékei c. könyv megfelelö oldalán olvasható
Ch. 394.: Chobot Ferenc
H.Pv.: Holmik János Pusztavacs r.k. egyház története
H.J.K.: Hornyik János Kecskemét
K.jk.: Községi képviselötestületi jegyzökönyvek

 

"Hétszáz esztendö! Mennyi könny, mennyi vér, szenvedés, s mily kevés öröm jelzi e hosszú utat, melyet községünk megtett e hétszáz év alatt.
Amikor elhatároztam, hogy összegyüjtöm községünk történelmi emlékeit a legrégibb idöktöl napjainkig, egyik célom az is volt, hogy a sokat emlegetett „régi jó világot” a maga kendözetlen valóságában megmutassam. A régi világnak ne csak a napfényes oldalát lássák a visszaemlékezés megszépítö tükrében, hanem, az árnyékos oldalát is. Nem a szép emlékeket akarom ezzel elhomályosítani, hiszen az úgy is olyan kevés, hanem inkább a „régi” árnyék kontrasztjával a mai „fényt” kiemelni.
Nem akarom a kedves olvasót abba a tévhitbe ejteni, hogy teljes képet adok erröl a hétszáz esztendöröl. Ehhez e kis terjedelmü „történet” kevés lenne. Aránylag kevés adat is áll rendelkezésemre ahhoz, hogy teljes, hiteles történelmi dokumentumokkal alátámasztott történelmet írjak. A fö célom az volt, hogy a legfontosabb adatokat tartalmazó rövid ismertetést adjak községünkröl az olvasónak, aminek olvasására nem sajnálják az idöt, és mégis megismerik belöle azt a keserves, hosszú utat, melyet megtettünk napjainkig.
Községünk területe már a honfoglalás elött is lakott területvolt. Erre fekvése, földje tette alkalmassá. Pest megye, mint a Kárpát-medence középpontja, már az ösember életében is alkalmas volt arra, hogy a természet viszontagságainak kitett primitív ember is megtalálja itt a megélhetés feltételeit. Legrégibb emlék, melyet itt találtak: egy szarmata sír.
Történelmünk 1280-banemlíti elöször a község nevét: Och (Ocs) néven. Már a XIII. szd. végén és a XIV. szd. elején Vacs néven szerepel. Fejlödését nagyban segíti, hogy a Pest – körösi út mentén fekszik. Pest, mint az ország középpontjában, valamint a hegyvidék és alföld érintkezésénél és a Duna fontos átkelöhelyén fekvö település, rohamosan fejlödik és felveszi az Alföld terményfeleslegét. 1264-ben kiépül a Pest-Pakony-Pótharaszt-Vacs-Körösi út. („Via magna ad Tulgh. – Magna via ad Keurus”) A XII. szd. végén Pest megye jó része királyi birtok. A XIII. szd-ban egyre inkább felbomlik a királyi birtok, mind több jövevény birtokos kerül megyénkbe. A XIII. szd. végéig az állattenyésztés volt a lakosság fö foglalkozása. A tatárjárás után a táj képe megváltozott. A hatalmas legelöket egyre sürübben tarkítják a szántóföldek. A szabad földfoglalásoknak az ideje lejárt. A földesurak maguknak akarják biztosítani a szántóföldeket és legelök helyett a kaszálókat. A parasztok falvakat építenek, letelepednek: templomkörül úgy nevezett belsö „telkekre”. A jobbágytelkekhez még a határ bizonyos részének használati joga is kapcsolódik. (Telkenként 100-150 hold.) Késöbb ez mindig kevesebb lesz. A XV. szd. vége felé már csak 25 holdnyi ez a terület.
A jobbágytelkekre egyre több szolgáltatást ró ki az egyház is, a földesúr is. Amellett a királynak is adóznak.  Sok települést hagynak el a jobbágyok, a fejlödö városokba, mezövárosokba tódulva.
A XIV. szd. végén mezövárossá fejlödik Vacs is.  1384-ben heti vásár-jogot kap. Cegléd, Nagykörös után a környék legnagyobb települése. Tíz-hússzor több portája van, mint Hernádnak, Mikebudának, Pilisnek vagy Nyáregyházának. /Pm.91./
Vacs földesura a XIV. század végén bérbe adta Adamos és Tördemic pusztákat az itt letelepült parasztoknak, ezzel fokozta az árutermelést és elösegítette a község mezövárossá fejlödését. Vacs mezövárosi jellegét bizonyítja, hogy 144o körül templommal rendelkezett. E templom romjai ma is láthatók.
1526-ig Pest megye hazánk egyik legfejlettebb vidéke volt. A török uralom alatt pedig nem csak hogy nem fejlödött tovább, de csaknem teljesen: 88%-ban elpusztult.
A mohácsi csata után a szultán hadserege végigdúlta a megye nagy részét. A kettös királyválasztás után Habsburg Ferdinánd elfoglalta Budát. A menekülö Szapolyai János elkoboztatta az elpártolt Pest megyei nemesek birtokait. Ferdinánd pedig a Szapolyai párti nemesek birtokait adományozta saját híveinek. Szapolyai János 1529-ben a szultánt hívta segítségül. A szultán „segélycsapatai” lakatlan pusztaként hagyták maguk mögött Pest megye falvait, tömegével fogdosták össze a falvak lakóit rabszolgának. 1541-ig harcolt a két király Budáért, s dúlták csapataik megyénk területét, míg a végzet beteljesedett: Buda, s vele együtt a Duna-Tisza köze török kézre került. Pest-Pilis vármegye községeinek jó része elpusztult: a pilisi rész 51 községéböl 31, a pesti rész 163 településéböl 43.
Pest megye nemessége királyi területre menekült, de jogait tovább gyakorolta a hódoltsági terület fölött is. Rendszeresen választottak alispánt, kivetették, söt be is hajtották az itt maradt parasztoktól az adókat. „A megyei hatóság elismerésére és parancsainak teljesítésére, valamint a feudális szolgáltatások megadására a hódoltsági parasztokat nem csak a megszokás, hanem a végvári vitézek fegyverei is késztették.” /Pm. 99./ A megyei hatóságok a hódoltság területére való „kiszállás” veszélyességére való tekintettel inkább a parasztokat rendelték fel a megye ideiglenes székhelyére. A parasztok keserves tapasztalatok árán rájöttek, hogyha a földesurak hívásának nem tesznek eleget, akkor azok a végvári vitézekkel kegyetlenül megsarcoltatták öket. Gyakran felgyújtották falvaikat is. A király is, a földesurak is, egy-egy végvári katonát bíztak meg hódoltsági birtokaik tiszttartójául, kik gondoskodtak az úrbéri szolgáltatások behajtásáról. Az egyházi és világi földesurak gyakran bérbe adták földesúri jövedelmeiket hódoltsági birtokaik után.
Egyesek a Pest megyei birtokosok közül maguk is beálltak végvári katonának, hogy hozzájuthassanak hódoltsági birtokaik jövedelméhez. Így tett Vacs egykori földesura, Kenderesi Boldizsár és István is.  A királyi Magyarország így kétszeres nyereséghez jutott, mert a hódoltság is oda adózott, másrészt pedig a végvári vitézek elmaradt zsoldját kiegészítette az „adóbehajtásból” esö részesedés.
Amikor az 1552-i hadjárat során a vitézek rájöttek, hogy a királynak nincs is szándékában a törököt kiüzni Magyarország területéröl, összeesküvést szöttek ellene. (Bebek-féle összeesküvés.) Ez azonban idö elött kitudódott és a király elkoboztatta a Pest megyei birtokosok hódoltsági birtokait. Így vették el Kenderesi Lörinctöl Vacsot. A királyhüségre visszatért nemesek visszakapták birtokukat, a többit pedig a végvári kapitányok kapták meg az elmaradt zsold kiegyenlítésére, hogy osszák szét katonáik között.
Pest megye falvai azonban, mint hódoltsági terület, a török szpáhik, bégek, basák kezén voltak. Bár a török feudális rendszer más volt, mint a magyar, ugyanis ott minden föld a szultán tulajdona. Örökölhetö magánbirtok csak kivételes esetekben volt. A török basák, bégek, szpáhik csak ideiglenes tulajdonosai voltak a birtoknak. Éppen ezért igyekeztek azt minél jobban kihasználni. Ugyanakkor a volt magyar földesurak is adóztatták. Ez a kettös birtoklás mérhetetlen szenvedést jelentett a parasztság számára. Ugyanakkor azonban segítette a nemzetté válást, a magyar társadalmi fejlödést, mivel a török hódoltsági határok nem merevedtek meg, a hódoltsági magyarság így nem választódott el Magyarországtól, nem nyelte el öt a török. Söt Pest megyehódoltság területén levö szultáni mezövárosok: Cegléd, Nagykörös, Ráckeve a magyar kulturális élet központjai lettek. A reformáció is itt hódított tért, nem a királyi Magyarországon. Bár Vacs a XVI. szd. vége felé visszasüllyedt a falvak közé, mégis 1533-ban 32 kapus, 1559-ben 58 házas helység. Ekkor még, mint kisebb mezőváros, a budai basák „hász” birtoka. Fizette a keresztények fejadóját a szultánnak, és az egyéb földesúri szolgáltatásokat, amit az adóbérlök hajtottak be. Ezen kívül a hódoltsági parasztoknak súlyos terhet jelentett a közmunka is, amely a végvárak karbantartását, várépítési munkát jelentett. Néhány mezőváros, köztük Vacs is várépítés helyett salétromfözéssel tartozott. 1552-1553-ban Vacs, mint salétromos falu, Ozmán és Ibrahim basáknak 16710 akcsét jövedelmezett. /Ch. 314./
1590-ben kitört a császár és a szultán közt a 15 éves háború, a „hosszú háború”. „A Habsburg udvarban már a háború elején, 1593-ban felmerült az a terv, hogy a török hadtáp területét, a hódoltságot el kell pusztítani. Ezt a hóhér-feladatot Prépostváry Bálint fökapitányra bízták, aki megpróbálta kétszer is elodázni a végrehajtást, mert magyar szíve megesett a nép sorsán. Végül is e pokoli tervet nem a Habsburg, hanem a török, illetve fékezhetetlen tatár segédcsapatok hajtották végre. 1594. tavaszán elözönlötték a Duna-Tisza közét, és éveken át a hódoltságban teleltek, elfoglalván a falvak házainak egy részét, s az összezsúfolt lakosságot rettenetes förtelmességgel sanyargatták.” /Pm.106./
1597-ben a tatárok kétszer is végigrabolták a Duna-Tisza közét. „Minthogy az ellenségnek felrohanásáért, úgymint a tatárok Szent György napban feljövéséért és rablásáért a szegénység megfutamék, az egész föld elpusztula. Kit levágának, kit elvisznek az szegénységében. Másodszor is még aratáskor feljöve az ellenség, úgymint teljességgel Ónodig. Kit hon kaphatának az szegénységben, mind elrablák, hanem csak marada az három város, Kecskemét, Czegléd, Körös – jelenti a szepesi kamarának Hartyáni János Pest megyei alispán.” /Pm. 106./
„Vacsnak, Cegléd és Nagykörös után a bal part legjelentösebb mezövárosának „elrablására” a megyebéliek még 50-60 év múlva is úgy emlékeznek vissza, mint életük döntöfordulópontjára.” /Állami Levéltár/
Valóban fordulópont volt ez, mert ekkor néptelenedett el Cegléd – Ócsa között a megye síksági része. Cegléd és Nagykörös lakossága is elmenekült királyi területre és csak évek múlva tért vissza. /Pm. 108./
A „hosszú háború” 1606-ban a bécsi, illetve a zsitvatoroki békével véget ért. Pest vármegye falvaiban csak itt-ott lézengett egy-két elnyomorodott ember. A települések 88 %-a, a lakosság 75%-a elpusztult. Néhány település újra benépesült. Több község lakói próbáltak a régi község területén újra megtelepedni, de eredménytelenül. Ideiglenesen Vacs népe is letelepedett, de életképes település nem lett belöle. Hosszas bujdosás után végre menedéket kerestek Nagykörösön. „ Erröl tanúskodik az az eredetileg török nyelvü útlevél, melyet 1652-ben Abdi, budai defterdár írt a Körösön megtelepedni kívánó vacsi pap és hívei számára.” Hiteles fordítása a következö:
„Úton és útfélen harcoló vitéz ozmán harcosok!
A legszívélyesebb hangon adom tudtotokra, hogy a vacsi pap embereivel együtt Körös nevü városban szándékozván megtelepedni, tölünk útlevelet kért, hogy útjában ne gátoltassék, s méltatlanság ne érje: mi ezen iratunkat adtuk ki neki. 1652.Abdi Budai Defterdár /Hornyik János: Kecskemét története 350.l. 72. oklevél/
Bár a szájhagyomány szerint „Vacson sok juhász volt, s ennél fogva bör, juhtúró, sajt, stb. szóval élelmiszerekért volt sarcolva mindig lakossága. Különösen pedig kedvelték a török lovas katonák a vacsi szép juhász menyecskéket és emiatt többször kirándultak Budáról Vacsra.” A nép nem bírván tovább elviselni a sok zaklatást, sanyargatást, kénytelen volt nyugodtabb, békésebb életkörülményeket biztosító helyre költözni. Ezért is mehettek talán Körösre. /Holmik/
1652-ben tehát Vacs teljesen elnéptelenedett, s így puszta lett. Csak a már fentebb leírt „pusztatemplom” üszkös romjai és a templomtól északra húzódó két sor ház üszkös maradványai hirdették, hogy valaha élet volt itt is. Hogy Vacs népe „nem örök idökre” hagyta el községét, hanem ide még szándéka volt visszajönni, bizonyítja az a tény, hogy még 1666-ban is 30 tallér adót fizetnek földjeikért. /Hornyik/
Hogy a török kiüzéséig ki müvelte a pusztán maradt község földjét, hiteles adat kevés van. Egy ideig, mint legelöt, kaszálót, Cegléd és Körös vásárolta meg. Ebben az idöben igen kevés összegért vásárolta meg egy-egy város a pusztákat földesuraiktól. Például Kávát a zsigeriek két papucsért és egy kapcáért bérelték. De a megszerzett jogaikat annál inkább védték. /Pm. 110./
A török kiüzése után már írásos dokumentum bizonyítja, hogy Kecskemét parasztjai bérlik Vacs pusztát egészen 1834-ig.  1693. augusztus 27-én, illetve szeptember 3-án már megújítja bérleti szerzödését Koháry István gróffal, Vacs földesurával. „Évenként fizetendö 60 (hatvan) körmöci aranyakat fizet Kecskemét városa haszonbérként Vacs pusztáért. Ezt a bért olyan magasnak tartották a 18 ezer magyar hold területért, melyben 4 ezer hold tölgyes is volt, hogy Kecskemét akkori jegyzöje ezt írta a szerzödésre latin nyelven: „Memor ests et diem, judicem et cives, qui vives!”
1834-ben Ferdinánd Szász Coburg Gothai herceg, mint e puszta új birtokosa házi kezelésbe vette Vacs pusztát. A több mint 200 éve lakatlan pusztaság benépesül újra. Nem a régi lakók jönnek vissza. Azokat fölszívta Körös, Cegléd teljes mértékben. Megyénkben Coburg herceg az elsök közt volt, aki nem jobbágy robotmunkával, hanem bérmunkásokkal dolgoztatja meg földjét. Hazánk északi megyéiböl – Árva, Liptó, Szepes megyékböl - az ínség elöl menekülö szlovák családokat, galíciai lengyeleket telepít ide.
Mielött Pusztavacs kialakulásáról részletesebben beszámolnék, talán nem érdektelen, hogyan lett Vacs pusztából hercegi uradalom."

 

Nagy Imre - 1965


 

Az írás bármilyen jellegü, további felhasználása csak írásbeli engedélyünkkel lehetséges.