F Ö O L D A L   B E M U T A T K O Z Á S C S A L Á D K U T A T Á S B E J E G Y Z É S E K G O N D O L A T O K

K A P C S O L A T

 

SZALAY VILMOS: GYERMEKKORI EMLÉKEK ÖRKÉNYTELEPRÖL 4.

 

"MIVÉ LETT A VILÁG?..."

 

"Ma már kevesen emlékezhetnek rá, hogy utoljára Táborfalván az 1950-es évek közepéig volt folyamatosan használatban „igazi” templom….” olvasom a ”Táborfalva község története” címü  kiadványban, a 49. oldalon.
„Igazi” templom? - szakadnak fel gyermekkori emlékeim. Hát hogy a csudába ne lett volna! Volt biz az nekünk a Telepen, igazi templom, csak egy kicsit másképp, olyan egyszerüen, olyan sajátos módon, de hogy igazi volt, azt emlékeim bizonyítják!
Nem végeztem átfogó kutatást, történelmi áttekintést, csak a személyes emlékeimre támaszkodom.
László Laci bácsi házában, a verandából, az ebédlöböl és a háló szobából lett kialakítva, úgy az ’50-es évek közepe táján.
A veranda és az ebédlö egymásba nyílóak voltak, és „L” alakban kapcsolódott hozzá a hálószoba. A háló szobában volt a gyóntatószék, itt öltötte magára a miseruhát a plébános, és itt voltak elhelyezve a szertartás kellékei is. A másik két helység közötti ajtót kitárták, és így egy 50-55 négyzetméteres tér alakult ki. A volt ebédlö belsö oldalán két lócasor, a külsö oldalán egy rövid lóca volt elhelyezve, amin általában az idös emberek ültek. Még egy kicsi karzat is volt ácsolva, amin egy harmónium állt. A sarkokban egyházi szobrocskák ájtatoskodtak, a falon néhány szentkép utalt a helyszín méltóságára.
Az ebédlö végében egy kis dobogón állt az oltár, csipketerítökkel takarva, gyertyatartókkal, rajta a Bibliával és a csengettyüvel, mellette egy kis asztalkán az áldáshoz, áldozáshoz szükséges kellékek, a két kis korsó; az egyik friss vízzel, a másik miseborral megtöltve.
A buzgó hívek pedig, minden szabad helye,t folyamatosan hozott friss virággal díszítettek.
A bejárati ajtó felé egy nagy feszület volt felerösítve.
Emlékszem, amikor a telepi férfiak a haranglábat ácsolták. Amikor rudalló kötéllel, minden erejüket megfeszítve, húzták fel a harangot. Emlékszem, hogy a fiatal bátor legények, a harangláb tetején egyensúlyozva emelték helyére a harangot, és a nagy kazalozó létrákat összekötve másztak fel a harangnyelvet, harangozókötelet a helyére illeszteni.
Kint állt mindenki az utcán, az esti nyolc órára várva, amikor megszólalt a Telepiek harangja.
- Három verset húzzon, Bali bácsi! - rendelkezett Klinger Vilmos, a plébános. - Kettöt az élöknek, egyet a halottaknak.
És szólt ez a harang az élöknek, a halottaknak, reggel, délben, este, a nyolcvanas évek elejéig, amikor leszerelték és a Táborfalvai Imaházhoz szállították.
Klinger Vilmos, a plébános, mise után gyakran bejött a Nagyapámhoz egy kicsit beszélgetni. Egy ilyen beszélgetés alkalmával találkoztunk vele, és tette fel a kérdést, hogy mi miért nem járunk, gyerekek, templomba.
- Mi reformátusok vagyunk és ez katolikus templom. Egyébként is, itt Táborfalván nyaralunk, de otthon, Sárospatakon rendszeresen járunk gyermek-istentiszteletre.
Nem árultuk el, hogy járunk mi ebbe a templomba, mert a Laci bácsi néha beenged minket egy kicsit játszani. Ilyenkor megrázzuk a csengöt, belelapozunk a Bibliába, zenélünk a harmóniumon, söt egyszer még az oltárra is felmásztunk, hogy kinyitva a kis ajtót, megsimogassuk az „arany kelyhet”, ami ott volt elzárva.
- Egy az Istenünk. - volt a válasz -, és nem kéne ezt a három hónapot imádság és templomba járás nélkül tölteni. - Egyébként is, ahogy elnéz, engem jó kis ministráns lehetne belölem.
Nagyon tetszett a lehetöség, a feladatot örömmel vállaltam.
Akkor még a misézés latinul folyt, amiböl én egy kukkot sem értettem.
Egy sajátos, mutogatós jelbeszéd alakult ki kettönk között. Ha rámutatott a Bibliára, én térdet hajtottam, és átvittem az oltár másik oldalára. Ha a csengöre mutatott szertartás közben, lelkesen ráztam, csengettem. Töltöttem a bort, a vizet az ostyaszenteléshez, és segítettem, amikor a hívek áldoztak. Vasárnaponként még a ministráns ruhát is magamra ölthettem.
Szépen ment a dolog, amiért sok dicséretet kaptam, bár Vilmos atya kénytelen volt néha dorgálni is, föleg ha a szertartás közben gondolataimba mélyedve elbambultam, és ö hiába mutogatott, dobbantott, csak álltam, mint Bálám szamara a hegyen, mert azzal szórakoztattam magam, hogy a falra akasztott képek jeleneteit fantáziámban megelevenítettem, életre keltettem.
Szerettem mise elött egy kicsit korábban átmenni a templomba és ott a Bali bácsinak a sekrestyésnek segíteni. Késöbb megtanultam harangozni is, de akkor már az Úr Asszony imáját el tudtam mondani, mert addig kell egy verset húzni a harangon, míg ezt az imát elmondja a harangozó magában.
Csodáltam a Gecser nénit, a László Bözsike nénit és a többi buzgó híveket, ahogy mise elött hangosan imádkoztak, a rózsafüzért morzsolták.
Hétköznap csak néhányan jártak, de vasárnap dugig volt a templom a hívekkel. Sokszor az ajtón kívül is álltak.
Az évek múltak és hívek lassan fogyni kezdtek. A ’70-es évek végére már a vasárnapi misét is csak néhányan látogatták. Szinte észre sem vettük a felgyorsult világban, hogy a Telepen már misét a plébános nem celebrál. Elment László Laci bácsi is és a ház üresen állt. Vérszerinti hozzátartozója nem volt. Kötödés nélküli unokafivérei a házat gyorsan eladták. Megváltozott a világ.
Abból a házból ahonnan zsoltárok, szent énekek, lágy harmónium hangja szállt a magasba, utóbb muskátli-zene bömbölt, felnött-tartalmú videót vetítettek. Hívek helyett lump emberek látogatták és az egész egy bögrecsárdává vált.
Mivé lett a világ?..."
 

Kiegészítés:

Sajnos, a ház-kápolnáról eddig nem találtunk képet. A Telep vallásosságáról Batta Anna jóvoltából mégis hozzá jutottunk néhány képhez. Köszönjük Neki!
Az elsö két kép egy, a telepi kápolna melletti telken, felállított szabadtéri-ideiglenes oltárnál történt elsöáldozásról készült, nem tudni pontosan miért itt.
Dátum: 1959. május 17.

 

Az elsöáldozók csoportja


A képen szerepel:

Felsö (fiú)sor, balról: Meleg Miklós, Mankovics György, Laja Mihály, Szárnya István, Papp Ferenc, Méhész János, Dudás Károly, Klinger Vilmos plébános, Horváth István, Molnár János, Dohándi Lajos, Parancs ………, Szücs Imre, Molnár Ferenc.
Alsó (lány) sor, balról: Péli Mária, Léhn Irén, Batta Anna, Suba Zsuzsa,Papp Lidia, Holi Magdolna, Vásáreczki Mária, Mankovics Ilona, Bakos Éva és Horváth Rozália.
Jobb szélen állnak: Mankovics István, Horváth Ferenc, Homoki Teca.

 


Az elsöáldozók csoportja a szülökkel


A képen szerepel:
Felnöttek, balról: Péliné, Melegh Antalné, Laja Mihályné, Batta Andrásné, Suba Lászlóné, Papp Ferencné,  Papp Gáborné, Dudás Károlyné, Horváth Istvánné, Dohándi Jánosné, Kovács Ferencné, Vásáreczki Mihályné,  Mankovics Gáborné, Jécsi Kálmánné, Holi Jánosné, Mészárosné és Molnár János.

 


Batta Anna elsöáldozási emléklapja
 
 

Aztán mégis akadt egy kép a kápolnáról. Meleg Antal, egykori táborfalvi lakos küldte nekünk; öt és édesanyját ábrázolja a kápolna oltáránál az 1960-as évek elsö felében.
 

Köszönjük  Batta Annának és Meleg Antalnak a képeket!

Köszönjük Szalay Vilmosnak a szép írásait, és a bizalmat, hogy közreadhattuk!

 

 

Szalay Vilmos

 

 

Az írás bármilyen jellegü, további felhasználása csak írásbeli engedélyünkkel lehetséges.