F Ö O L D A L   B E M U T A T K O Z Á S C S A L Á D K U T A T Á S B E J E G Y Z É S E K G O N D O L A T O K

K A P C S O L A T

 

SZALAY VILMOS: GYERMEKKORI EMLÉKEK ÖRKÉNYTELEPRÖL 1.

 

"Így karácsony táján, néha rámtörnek a régi emlékek. Lejegyeztem egyet:

Anyai nagyszüleim Táborfalván, vagy ahogy ök nevezték, Örkénytelepen éltek. Én Sárospatakon láttam meg a napvilágot, a kor szokásainak megfelelve ugyanis, az akkori kulákok felnövö gyermekei (az én szüleim), a helyi félelmetességek elöl menekülve, új életet kezdeni, rendszerint az ország másik felében próbálkoztak.
Azért mi az ’50-es, ’60-as évek nyarait rendszeresen a nagyszüleinknél töltöttük, itt, akkor már Táborfalván. Gondtalan, felhötlen nyarak voltak ezek. Fürödtünk a nagyszülök szeretetében, és a szölöben a permetezéshez odakészített cementes kádban.

 


Szüretelök az örkénytelepi Fejes-tanyán, 1959-ben
 

A képen látható, balról: Fejesné lánya, Kiss János, Fejesné, Kiss Jancsika, Jurás Béláné, ifjabb Paskó Istvánné Ibolya, Poczai Jóska, Kovács Józsefné Kató, Júrás Józsefné Julis néni, Paskó Józsefné Ilonka, Paskó Lacika, Móricz Pálné, idösebb Poczai Bálint, Móricz Pál és fia.

Emlékeim szerint a Telepen, a mai Rákóczi úton akkor nagyobb részben 3-5 holdas szölösgazdák éltek. A férfiak egész nyáron kapáltak, permeteztek a nök pedig kötöztek, kacsoltak. A szölö termését rendszerint már a tökén el tudták adni, de a mindennapok év közbeni finanszírozására és saját maguk szükségletére, azért majdnem minden gazda néhány hl bort a pincéjében tárolt. Ez az itóka volt hivatott biztosítani a családi ünnepek jó hangulatát, és pótolt a család szegényes költségvetésébe, mivel a fölösleget minden gazda természetesen feketén kimérte.
Erre a tisztes feladatra Örkénytelepen egy igen megbízható, masszív fogyasztói réteg szakosodott. Ezek a Rejtö Jenö-i figurák tudták a rendet. Ha ”Péter” kezdte el mérni a borát, hát „Péternél” fogyasztottak.  S ha „Pál” következett, ott is derekasan helytálltak. Nagy szeretettel emlékszem vissza ezekre az emberekre, nem megbántani, sértegetni akarom öket, hanem emlékezni, emléket állítani nekik, hiszen a kor tipikus megbántott, elsüllyedö figurái voltak.

 


Préselés


A képen látható, balról: ifjabb Jurás József, ifjabb Paskó István, idösebb Paskó István, idösebb Jurás József (Tata), Kovács Jancsika.

Megkoronázta nyaralásunkat, ha soron következöként, nagyszüleink ütötték csapra hordójukat és a nagy diófa alá kitették a kecskelábú asztalt, viaszkos vászonnal terítve, megtisztelve ezzel a becses betérö vendégeket. És kötelességüket teljesíteni jöttek. Mi pedig gyerekek, szájtátva hallgattuk fanyar humorukat, csodáltuk szabadságukat, szóval nagyon élveztük társaságukat.
A maguk módján kultúrfigurák voltak. Soha veszekedést, káromkodást, szitkozódást tölük nem hallottunk. Arcukra, mozdulataikra, gesztusaikra még mindig emlékszem. Ha régi telepi, volt pajtásokkal találkozom és ifjúságunk esik szóba, emlékeinkben ezek a figurák mindig felszínre kerülnek. A nagymama, tisztelve múltjukat, úrként kezelte és szólította öket. A teljesség igénye nélkül mutatom be néhányukat.
Kompusz úr suszter volt valamikor Budapesten. Volt neki tartása, ö kerékpárral járt. Legtöbbször egyensúlyi problémák miatt, tolta. Öltönyben biciklizett, és egy nagy karimájú kalapot viselt. Nadrágjának jobb szára mindig egy ruhacsipesszel volt összefogatva. Nagyon hangosan beszélt. Olyan rekedtes hangja volt. Valahol a Jemelka-kastély elött lakott egy düledezö házban. Ritkán még készített cipöket, de az árát, azt rendszeresen elöre megitta. Mindig egy fél liter bort kért és azt villámgyorsan lehúzta.
Senk úr, az úriszabó. Fö állásban ö volt a harangozó. Reggel, délben, este elbillegett elöttünk, és természetesen oda-vissza beugrott egy deci borra. Volt, amikor a kapuból többször is visszajött, de mindig csak egy decit kért. Ha véletlenül valamelyik kollégája meghívta egy italra és két deci borral kedveskedett neki, az utolsó kortyokat olyan utálattal, undorral nyelte le, és olyan képeket vágott hozzá, amit csak egy bábszínházban lehetett látni. Onnan lehetett tudni, hogy nincs rendesen elázva, hogy a Senk nénit, ha hazament, elverte, mi meg a sikításra rohantunk mozizni. Ritkán ugyan, de ö is elment napszámba permetezni, de legtöbbször a déli harangozásra hivatkozva lelépett.
Gáspár úr, alias Gaspi, a méterárus. Természetesen ez az iparág is feketén müködött. Mindig egy nagy kosár volt nála gondosan letakarva. Ebben aztán értékesebbnél értékesebb textíliák voltak elrejtve, melyek a „Budapesti KISTEX” anyagraktárából, rejtélyes úton kerültek a mozgóárus kereskedelmi palettájára. Egy kötényre, szoknyára, blúzra való ki-kijött belölük. Egy pohárka jó borért a kislányokat ellátta babaruhával. Féltünk töle, mert ha elkapott bennünket, gyerekeket jól megölelgetett, és ezt mi nem szerettük, mert nagyon erös izzadtság szaga volt. Tisztes távolságból, szájtátva figyeltük, mert nagyon gyorsan beszélt, amit nem értettünk.
Fridrich Mihály. Öt a nagymama egyszerüen Mihálynak szólította. Rendszerint mezítláb járt és a nadrágját fél lábszárig feltörve viselte. Borotválatlan torzonborz figura volt. Mihály, ha betért hozzánk, rendszerint egy tál ételt is kapott. Talán ö volt az egyetlen, akit láttam az út szélén hemperegni, részegen itt-ott aludni.
Imre, a rokon, a boltos segéd. Az üzlet a háború után bezárt. Imre bácsi a MÁV-nál helyezkedett el. A szolgálatban felgyülemlett feszültséget pedig telepi szölös rokonai látogatásával vezette le. Legtöbbször a Diófa alatt tért nyugovóra kerékpárjával takarózva. Nagymama mindig azt mondta, hagyjuk Imre bácsit pihenni, menjünk aludni, és ha csend és nyugalom lesz, jönnek a jó tündérek és Imre bácsit hazarepítik. Mi pedig reggel csodálkozva láttuk Imre bácsi hült helyét.

 


Egészségére, Jurás Béla!

 

Estefelé aztán, a munkából hazatérö emberek, rendszerint betértek az ügyeletes bormérésbe, egy italra. Nagy részének volt otthon is bora, de a társaság kedvéért érdemes volt benézni, és ha már benézett és meghallgatta a híreket, hát jól esett egy jó pohár bort meginni a cimborákkal."


Megjegyzés:

A képeken NEM az írás szereplöi láthatók, mert róluk fotók sajnos nincsenek a birtokunkban.
Ezért egy 1959-es, örkénytelepi szüret 3 képét használtuk illusztrációnak, melyek jól érzékeltetik a régi idöket.
A szereplök a Fejes-tanyán kerültek lencsevégre, ezzel pedig most a világhálóra.

Áldás emlékükre!

 

Szalay Vilmos

 

 

Az írás bármilyen jellegü, további felhasználása csak írásbeli engedélyünkkel lehetséges.