F Ö O L D A L   B E M U T A T K O Z Á S C S A L Á D K U T A T Á S B E J E G Y Z É S E K G O N D O L A T O K

K A P C S O L A T

 

A LAJOSMIZSEI TÓTH ANTAL ÉS SZEMERÉDI ROZÁLIA TANÍTÓ-HÁZASPÁR EMLÉKEZETE 1.

 

Általában az emberek az elödeiket, öseiket keresik és kutatják. Nekem viszont nem csak az ösök keresése, hanem a magam gyökereinek vizsgálata a célom. Mert mi is történt?
Volt az 1930-as években – magát néptanítónak, pedagógusnak valló, jász és kun felmenökkel rendelkezö, egymástól több, mint 100 km-re született és élt – két ember (Szemerédi Rozália és Tóth Antal), akik tanítói oklevelük megszerzése után több éven keresztül nem kaptak állást.
Többszöri kísérlet után pályázatuk végre eredményes lett és mindketten néptanítói kinevezést kaptak Lajosmizse egymás közelében lévö tanyasi iskoláiba (Alsólajosi Iskola és Hármashatári Iskola). Innen kezdve munkájuk és életük összefonódva zajlott; együtt élték a tanyasi néptanítók életét 8 évig, majd bekerülve a faluba még további 30 esztendön át tanították és nevelték a rájuk bízott gyerekeket. A „nemzet napszámosaiként” ketten több ezer gyerek fejébe csöpögtettek tudást, ismereteket, emberséget, emberi normát. Persze nemcsak az iskola falai között tevékenykedtek, hanem a településen, a környezetükben a gyerekek családjainak, a hozzá forduló embereknek is segítettek a mindennapi élet kérdéseinek megoldásában. A tanyán és a faluban az emberekkel együtt élve nemcsak tanítottak, hanem maguk is sok mindent tanultak.
 


Tóth Antal és Szemerédi Rozália esküvöi képe 1944-böl

 

Édesapám, Tóth Antal, 1934-ben kántortanítóként elvégezvén a Jászberényi Magyar Királyi Állami Elemi Népiskolai Tanítóképzö Intézetet 4 éves állás nélküliség után – miközben csak idönként helyettesíthetett ingyen Vámosgyörkön – 1938-ban egy éves helyettesítö álláshoz jutott a távoli Nyírtéten. Ezután 1939-ben kapott – újabb pályázat útján – a lajosmizsei Hármashatári Népiskolában végleges állást. Fiatal emberként került a számára ismeretlen tanyasi környezetbe, ahol viszont a helybéliek szeretettel fogadták és segítették. Kezdetben a közelben élö Palócz család fogadta be; náluk lakott és kosztolt. Késöbb a családfö Palócz Imre volt az egyik házassági tanújuk, Édesapám pedig bérmakeresztapja lett fiuknak, Palócz Péternek.

Édesanyám, Tóth Antalné Szemerédi Rozália, 1931-ben elvégezve Kiskunfélegyházán az Állami Tanítóképzö Intézetet, 4-4 évet a Kiskirályság-Csereszentlászló Népiskolában (a helység 1954-töl Eperjes), illetve Kiskunfélegyházán helyettesítö tanítóként dolgozott.
Ezután került 1939-ben Lajosmizsére abba az Alsólajosi Népiskolába, ahol 1936-tól a Szinnai házaspár dolgozott.
Egy év után 1940-töl átkerült a Hármashatári Népiskolába, ahol Édesapánk – a Klebersberg-rendelet alapján 1939 öszén megnyitott új iskolában, mint az iskola elsö tanítója – már egy éve dolgozott. Vélelmezzük, hogy kapcsolatuk és késöbbi házasságuk kezdete ekkor indult el, innen számítható. Sajnos mi gyerekek erröl a – házasságukat megelözö – szépnek, boldognak vélt idöszakukról szinte semmit sem tudunk.
 


Szemerédi Rozália a Hármashatári iskolában, gyerekekkel - 1941-ben

 


Tóth Antal és Szemerédi Rozália a Hármashatári iskolában, gyerekekkel - 1941-ben

 

Én a tanyasi létük alatt születtem meg, majd késöbb a faluban megszületett az öcsém is.
 


Elsö fényképem, 1946-ból

 

Mindketten 14 éves korunkig Lajosmizsén éltünk és jártunk iskolába, hogy majd aztán további iskolákat végezvén – vállalt foglalkozásainkból adódóan – a fövárosban éljünk. Ma pedig keressük a hovatartozásunkat, jász-kun mivoltunkat.
 


Nagypapámmal és édesapámmal 1947-ben
 


Nagypapámmal és édesanyámmal, ugyancsak 1947-ben

 


Tóth Csaba


 

Az írás bármilyen jellegü, további felhasználása csak írásbeli engedélyünkkel lehetséges.