F Ö O L D A L   B E M U T A T K O Z Á S C S A L Á D K U T A T Á S B E J E G Y Z É S E K G O N D O L A T O K

K A P C S O L A T

 

SZ. OLÁH GÉZA, LAJOSMIZSEI VÁNDORBOGNÁR EMLÉKEZETE

 

Mai bejegyzésünkben egy olyan személyröl lesz szó, aki -  leszármazottak hiányában - már csak néhány idösebb ember halványuló emlékezetében él (sok hasonló ember élt ezen a világon).
Helytörténettel és családkutatással, családok történetével foglalkozva, én személy szerint ügy gondolom, hogy minden közösség múltjában vannak ilyen, "mindenkié, de senkié" személyek, mint amilyen Géza bácsi is volt. És ezek az emberek  egy kicsit mindannyiunk közös ösei, vagyis minden ma élö felmenöi. Életük, személyük, tudásuk és emberségük okán megérdemlik, hogy gondoljunk rájuk, és legalább néhány történettel emléket állítsunk nekik. Voltaképpen, ez kötelességünk is.
Az alábbi visszaemlékezés-töredékek több helybéli idös személytöl származnak, és mind Sz. Oláh Gézáról szólnak. Sokat segített a munkában, a különbözö közlésekböl kiérzödö közös nevezö: hogy mind nagy szeretettel meséltek az egykori vándorbognárról.
Tehát következzen Sz. Oláh Géza élete, a róla szóló néhány történetben.
 

1.

"Az Sz. Oláh Géza bácsi ilyen vándorbognár vót, de elsö osztályú szakember! Nem sok szerszámja vót, de hamarabb megcsinát égy parasztkocsit, avvaa a rossz pár szerszámmaa, mint a faluba a Szántó bognár a fényes mühelyibe. Égy tyúkülö-kasba vitt minden szerszámot, de olyan kocsikat gyártott! Olyan kocsikat csinát, hogy azokat meg lehetett nézni! Én emlékszek erre a Géza bácsira, az egy szuper ember vót! Egyedülálló, nem vót se nős, se semmi.
Tanyákon dógozgatott az, ameddig mög nem csinát égy kocsit vagy égy szekrényt, addig ott tartották, asztán mönt tovább. Az a gyerökágytú kezdve mindönt tudott csináni. Máma má olyan bútorokat nem tudnak faragni, mint az tudott. Például a Géza bácsi faragta a Palócz-Terenyi fakörösztöt!
Amúgy külvilágilag nagyon jó ember vót, de az amit máma mögkeresött, hónap mögitta, oszt kész.
És dolgozott a Békébe is, a kolhozba, ott is ö csináta a famunkát; nagy gereblyéket, szerszámnyeleket mög mittudom, miket csinát."

2.

"Vót itt égy kovács, a Gyenes Jancsi bácsi, és haverok voltak a Géza bácsival. És összefogott a két úriembör, eemöntek Ágaségyházára, kivöttek ott égy mühelyt, lakást. Asztán az Oláh Géza bácsi csináta a kocsianyagokat, a Gyenes meg csináta a vasalást, vasaata be. Oszt mikó kész lött égy fajin új kocsi, a Gyenes kifizette a Géza bácsit, oszt kivitte a vásárba – hát akkó égy tehén árájé adtak égy jó kocsit -, oszt eladta az új kocsit, ami fajinú be vót vasaava.
Ment hazafelé, eladta az új kocsit, jó berúgott, hazament, léfeküdt. Röggeere valamennyire kijózanodott, keresi a bukszát, nincsen buksza. Hun löhet, hun löhet? – borzasztóan möglepödött.
Eekezdte bántani a dolog, és ahogy közbe égy kicsit józanodott, hú, bánatába mingyá ajánlott a Szent Antalnak nem tom mennyi pézt, hogyha meglesz a bukszája, a pénze.
Elindút arra visszafelé, amerrü ballagott haza este. Oszt úgy mindig jobban józanodott, jobban-jobban kezdett emlékezni, hogy ü itt valahun léüt a dógát végezni, az árkon belü. Addig-addig, míg odaért, oszt kezdte betájóni a helyet valahogy. Bement az árkon át, a bukrok háta mögé, ott vót égy rakás szar, mög a bukszája.
- Ó – aszongya –, az apád f.szát neköd, Szent Antal! Én talátam mög a bukszát, nem té adtad vissza! Zsebre vágta a bukszát, örömibe ment, megint bement a kocsmába, megint jó berúgott, hazament, addigra megint elveszett a buksza.
Utánna má annyit igért a Szent Antalnak, hogy nagyon sokat, de sosé lett meg a buksza!"

3.

"Asztán vót égy másik alkalom. Ágaségyházárú bejöttek vasárnap, a két úriembör, az Oláh Géza bácsi meg a Gyenes Jancsi bácsi, Kecskemétre. Akkó még olyan öregebb legényök vótak.
Oszt itten Kecskemétön eedivornyáskodtak, addig eedivornyáskodtak, míg este lett rájuk. Mosmá haza kék menni Ágaségyházára. De hogy a fenébe? Akkó még nem taxik vótak, hanem fiákerok. Ott átak a fiákerok a Beretvás Szálló mellett, sorba.
Megfogadtak égy fiákert – égy öregember vót a fiákeros, égy lóvaa -, vigye üket haza Ágaségyházára. Az öreg vitte üket kifelé, arra a Homokbánya mellett. Oszt mikó má odaértek a faluhó, aszongya az Oláh Géza a Gyenesnek:
- B.zmög, sokba kerül ám ez a fuvar! Lépjünk lé!
Asztán az égyik errü, a másik amarrú, léugrottak a fiákerrú. Az öreg mög eement a kocsivaa, nem vette észre.
Csak mikó odaért az öreg fuvaros a fiákerree Ágaségyházára, hogy hun tögye lé üket, akkó nézte, hogy üres a kocsi.
Nagy csamangók vótak!"

4.

"Idös korába már kint lakott a Palóczékná, tanyán. Égyszö égy este kártyáztak a Palóczékná. Karácsony estéjén. Mer akkorra készüt ee a Luca-székkee. Luca-napon indút ez a Luca székje, fábú köllött faragni, és mindön nap köllött rajta csináni. Tizenkét napig. És akkó karácsony böjtje estéjin rá köllött áni, a templomba eredetileg, és akkó möglássák a gonoszt a faluba.
De a Géza bácsiék kint laktak ugyé a Palócz-tanyán, tizenhárom kilométer a falutú, nem möntek templomba, csak a köröszthö.
A Géza bácsi eedöntötte, hogy kimögy a köröszthö, ráül a Luca székire, hogy majd ott éfélkó möglássa az ördögöt vagy a boszorkánt, amit kíván. Ilyen babonaság vót ez.
Ki is üt éfélkó, de elötte éfélig bent kártyáztak a Palóczékná a tanyába. Éfél elött fogta a kisszéköt, és kimönt. Rakott égy kis tüzet - mer a forgácsot, amit a székrü léfaragott, össze köllött gyüjteni, hogy avval étessék a tüzet a körösztné -, mer csak a tüzné lássa mög azt, amit kívánt.
Hát a Palóczékná mög huncutok vótak, kártyáztak ott többen.
- Ilyesszük mög! – nagy köd vót akkó, emlékszök, mer kint laktunk még a tanyán.
Vót két bivaly a tanyába, a két nagy bivalyhajtó ustort kivitték magukkaa, még ilyen szénahúzó horgot is vittek. Az égyik fövett égy ilyen nagy fehér lepedöt magára, hogy né ismerje mög. Oszt égy kerülöúton lészaladtak a köröszthö, hogy hamarébb érközzenek oda.
Sötét vót, nagy köd vót, a Géza bácsi nem látott sémmit, ahogy odaért, emezök ee vótak bújva. Léül az öreg, várja a boszorkánt. Má majnem elaludt, amikó ezök mög az ustorraa szétcsaptak a tüzbe, a parázs szétszát, az égyik mög a kampóvaa kirántotta a széköt alúlla.
De ahogy ezt mögcsináták, má szaladtak is vissza a tanyába, oszt kártyáztak tovább.
A Géza bácsi mög rohant a tanyába, de annyira lihegött, hogy alig bírta eemondani, mi történt, hogy üt a körösztné, és mögjelönt neki a gonosz, és hogy eebánt vele!
Asztán másnap mondták neki, hogy:
- Géza bácsi, de hát csak mink vótunk! – az öreg nem hitte ee.
Hiába mondogatták neki még évek múva is, abba a tudatba haat mög, hogy neki megjelönt a boszorkán. Ű látta a boszorkánt! Nem löhetött vele mögértetni, hogy csak vicc vót az egész. Vót idejük ilyesmire, mer nyáron vót munka, télön nem vót."

5.

"Az Sz. Oláh Géza bácsinak az apja is bognár volt. És eeteláta, amikó az apja meghaat, hogy farag egy szép fejfát a temetöbe. Fábú. Ki is faragta ez a Géza bácsi, de az anyja írástudatlan vót, és amit írt rá, az anyja nem tudta elóvasni.
És dicsekvöen ül a sírná a padon, mer ugye az ö fia faragta a körösztöt. Oszt mennek arra az ismerösök, rénéznek a körösztre, elóvassák, oszt eemosolyodnak. A másik is eemosolyodik, megy tovább. Még égy páran eemennek, oszt megkérdez valakit, óvasd má ee, mi van ráírva, mer nem tudott szegény asszony óvasni. Oszt óvassa az ismerösse, hogy:

„Itt Nyugszik Sz. Oláh János teste,
Ki mindig a kocsmákat leste.
Szerette a bort, szeszt, spirituszt,
Nyugtassa az Úr Jézus Krisztus.”

Ezt írta rá a fia!
Hát oszt hazamegy az asszony, oszt kizavarta a Gézát, hogy:
- Gyalúdd lé, de azonnal!"

6.

"Ott lakott a Palóczékná, sokat segített, a jószágtartásba is, mindön, oszt mindön hónapba, annak idejin, 250 forintot félretöttek, a fizetésibü. Úgyhogy mikor a Géza bácsi meghalt, ök temettették el, és még az édesanyja meg a testvére még készpénzt is kaptak, mer még maradt is, odaadták nekik. Jó harmincvalahány éve haat az meg.
És amikó meghaat, még ét az édesanyja. Eredetileg nem idevalósiak vótak, Pest alá való család vót az annak idejin. Csak a Géza bácsi Lajosmizsén valami bognárná tanút, oszt itt is maradt. Itt is van eetemetve, a Gyenes Jánosnak a sírja mellett. A Palóczék aszonták a Gyenes családnak, hogy tegyétek oda a Jancsi gyerököt, így legalább mindég lesz virág a Géza bácsi sírján is. A Sajó Ida tanárnö mellet van a sírjuk."

 


Sz. Oláh Géza (1903-1975) katonaképe a két háború közötti idöböl

 

 

 

Az írás bármilyen jellegü, további felhasználása csak írásbeli engedélyünkkel lehetséges.