F Ö O L D A L   B E M U T A T K O Z Á S C S A L Á D K U T A T Á S B E J E G Y Z É S E K G O N D O L A T O K

K A P C S O L A T

 

EMLÉKEZET A LAJOSMIZSEI REFORMÁTUS ISKOLÁRÓL 2.

 

Télen a tanteremben a fütést az akkori fütöanyagokhoz alkalmazkodva egy nagy, 160 cm magasságú 50-60 cm átméröjü nagy vaskályha biztosította, melybe a fát és szenet a tanítónénik lapátolták az óraközi szünetekben. A fát, a gyújtósként szolgáló gallyat a nyári szünetben mi gyerekek (Attila és én) vagdostuk össze baltával a kert és udvar év közben lemetszett faágaiból és hordtuk be a kamrákba. Hasonlóképp a szén behordása is a kamrákba minden nyáron a mi feladatunk volt nehéz vaskannákkal; – amiket Édesapa lapáttal töltött tele az udvarra leöntött 40-60 mázsa szénrakásból.

 

 

Szemerédi Rozália (Tóth Antalné) tanítónö, 1950 tavaszi almavirágzáskor

 

 

(Érdekességként, talán itt említhetö meg az akkori rendszer egyik sajátossága is. Némi fizetségért (nyugdíjjárulék levonása mellett) a szüleim hosszú éveken át elvállalták az iskola napi üzemeltetését és a nyári felújítást abban a hitben, hogy ez természetesen beleszámít majd a nyugdíjukba is. Nos nem így történt! A hivataliak arra hivatkoztak, hogy a különmunka díjazása csak akkor számítható be a nyugdíjalaphoz, ha azt a rendes munkaidejükön belül (!) végezték volna el. Mivel ez túlmunka volt, ezért nem lehetett nyugdíjalapként beszámítani. A nyugdíjjárulék levonása viszont nem volt probléma; jogosnak vették. Sajátos elv volt!)

 

A tágas – orgona-és egyéb bokrokkal övezett, akkor még poros – iskolaudvaron kívül szenes és egyéb kamrákkal, WC-kel jól kialakított, megfelelö méretü melléképület szolgálta még az iskola müködését. Mindezek mellett egy viszonylag nagyméretü kertben való gazdálkodással egészíthette ki a mindenkori tanító házaspár a csekély pedagógus fizetést. Szüleim éltek is ezzel a lehetöséggel és sok idöt töltve a kertben (Édesapám még méhészkedéssel is) biztosítottuk élelmiszer szükségletünket.

 

 

Kert felöl nézve a református iskola épülete 1963-ban

 

 

Szemerédi Rozália tanítónö tavaszi veteményezése a kertben (1963. április)

 

 

Mindez persze a rendszerváltással megszünt; a református egyházközség visszakapta telkét, épületeit és azóta felújítva közösségi célokra hasznosítja.

 

Édesanyánk (Szemerédi Rozália) – aki nekünk is tanítónénink volt 1952 öszétöl – 25 éven át (1948-1973 között) folyamatosan tanított a református iskolában. Néha (pl. 1952-53-ban) elöfordult, hogy egyszerre tanultak együtt az 1. és 2. osztályosok egy osztályban; ennek oka feltehetöen tanítóhiány volt. Nem lehetett könnyü az általában 30-40 fös osztályok, különbözö szinten álló elsös-másodikos diákjaival foglalkozni még annak ellenére sem, hogy Édesanyának már volt (például a tanyai iskolában szerzett) ilyen rutinja. Az iskolai könyvek akkoriban „idö- és gyerekálló” anyagból készültek és gyerekröl-gyerekre szálltak; több éven át kiszolgálták a tanuló gyerekeket. Az olvasást szótagolva tanították és elsö év végén már folyékonyan olvasott szinte mindenki. Az írást tintával írott betükkel tanultuk és gyakoroltuk úgy, hogy több soron keresztül kellett róni a betüket, szótagokat, szavakat. Még az is elöfordult, hogy több oldalt is tele kellett írni azonos kifejezéssel! Az egyszeregy tanulásának monoton hangját bármikor fel tudom idézni magamban, mivel annyiszor gyakoroltuk.

 

 

Óraközi szünet utáni sorakozó a református iskola udvarán (1956)

 

 

Természetesen az iskola elsö-második osztályában (Édesanyám órái alatt) történtekre, a részletekre már nem tér ki az emlékezet. Arra azért még igen, hogy év vége felé volt olyan nap, amikor a szülök is részt vehettek az órákon (ezt nyílt napnak nevezik manapság); ilyenkor a gyerekek megmutathatták tudásukat a jelenlévöknek, anyunak-apunak. Édesanya ki is használta ezeket az alkalmakat a gyerekek önbizalmának növelésére, de a szülökkel való beszélgetésekre is. Bár a szülökkel való kapcsolata szinte mindennapos volt; hiszen minden évben otthon is meglátogatta a gyerekeket, különösen azokat, akikkel (vagy érezte, hogy otthon) valamilyen probléma volt. Tanítás végeztével rendszeresen tartott vissza 1-2 gyereket az iskolában, hogy gyakorolják vele az írást, vagy olvasást, számolást. Nála mindenki megtanult írni, olvasni és számolni! Úgy emlékszem, hogy mikor 2. osztályosai végeztek, a központi iskolás kollégái (akik majd 3. osztályosokat tanítanak) „szinte harcoltak” azért, hogy Rózsika gyerekei közül minél többen hozzájuk kerüljenek.

 

 

Tóth tanítónéni „házi neveltjeivel” (Tóth Attila és Csaba, Csorba Mária) a kiskertben (1957)

 

 

Szüleim és öcsém az Andrássy út 10. alatti pedagógus szolgálati lakás ablakánál (1963)

 

 

A Hármashatári iskolától a református iskoláig tartó úton így megnöttem (1963)

 

 

 

 

 

Tóth Csaba

 

 

Az írás bármilyen jellegü, további felhasználása csak írásbeli engedélyünkkel lehetséges.