F Ö O L D A L   B E M U T A T K O Z Á S C S A L Á D K U T A T Á S B E J E G Y Z É S E K G O N D O L A T O K

K A P C S O L A T

 

"SOKAN OTTMARADTAK" - II. VILÁGHÁBORÚS TÖRTÉNET LAJOSMIZSÉRÖL

 

Én ’920-ba születtem. Asztán ’41-be vonútam be katonának, a II. honvéd tüzér osztályhó, ütegparancsnokom Visy Lajos vezérkari százados volt. De annak égy büne volt: az apósa a Kisfaludy Stróbl Zsigmond szobrászmüvész volt, annak a családjába meg valami zsidó származás vót, asztán a Visy Lajost ’41-be fölszólították, hogy váljon el a feleségitü. Visy Lajos aszonta, a feleséginek örök hüséget esküdött, a tiszti kardbojtra meg csak felesküdött. A tiszti kardbojttú esetleg megválik, de a feleségitü nem válik ee.
Visy Lajos szép kort megélt, nyócvanvalahány éves vót (1908-1996), a háború után baráti  viszonyba kerütem vele, a felesége pedig még most is él! Most kilencvenhét éves a felesége. De kórházba van, mer má nem tud menni, az unokája osztályvezetö föorvos a tüdögyógyintézetbe, asztán az öregasszony ott van. Én vótam tavaly három hónapot abba a kórházba, és az unokája az én lányomnak újságóta, hogy:
- Te Irénke, képzeedd ee – aszongya -, a nagymamámnak fiúja van! A
té kilencvenéves apád! (nevet)
Estefelé mentem mindig, az öreg néni kinyújtotta a kezit,én kezet csókótam neki, ü meg megsimogatta a kezem. Aki nem tudta, úgy vélhette, hogy szerelmesek vótunk (nagyon nevetünk).
Annak a lánya orvos. Tavaly begyün hozzám, égy ismeretlen nö, aszongya:
- A Miskát keresem! – így é!
- Hát – mondom – én vótam.
Bemutatkozik:
-
Ez és ez vagyok – aszongya – Visy Lajosnak a lánya.
Hát akkó má nem volt ismeretlen, mer az vót az ütegparancsnokom, mikó katonának bevonútam. Az léptetett elö örvezetönek.
Az olyan ember vót! Nem vót magas ember, de csak esztendös ünnepen látta az ember mosolyogni.  Olyan katona vót, mikó kihallgatást tartott, annak így járt a kard a kezibe, annak égy arcizma sé rándút. Én vótam több helyen katona, vótam vezényeeve ide-oda, de olyan katona, mint a Visy Lajos, nem vót!
Kis Miklós vót a századparancsnokom, a Kis János tábornagynak a fia, akit kivégeztek a nyilasok, az mikó kihallgatást tartott, égyik lábárú át a másikra, játszott a kardbojttaa, minden. Visy Lajosná ilyet nem látott az ember! (nevet)
A háborúba Galíciába vótam, hat hónapos szolgálatba, utánna meg fogságba estem. Az meg harmincnégy hónap vót, a Szovjetúnióba. A Donyeci-szénmedencébe szenet bányásztam. Asztán ’47 október harmincégyedikén, két bottal támaszkodva gyüttem haza. Hatvannégy kiló vótam. De hazaértem. Az vót a szerencse! Sokan ottmaradtak…
Lajosmizseivee nem talákoztam sosé! Sosé!
Vót égy nagyon jó barátom ott a fogságba, Dömsödre való, jómódú parasztgyerök vót, de rossz természete vót, mindenkivee összeveszett. Égyszö aszongya:
- Miska vedd ee tüllem a szenet – a bányábú vittünk be szenet a konyhába, mer azé kaptunk égy levest, égy darab széné, összekötöttük, a vállunkon átvetettük, aszongya – vedd ee tüllem a szenet, Miska. 
Akkó eevittük az orvoshó, az orvos ilyen osztrák, ötödéves orvostanhallgató vót a lágerba, asztán megvizsgáta, aszongya:
- Spekuland! – aszongya. Mer égy jó piros gyerök vót, de sovány vót szegény!
Másnap is aszonta nekem, hogy:
- Miska, vedd ee tüllem a szenet!
Megint bevittük, mosmá aszmonta:
- O.K. 4-es.
Azt jelentette, csak a lágerba dolgozhatott, négy órás munkába.
Az OK-soknak külön vót szobájuk. Mink kimentünk reggee a bányába dógozni, ük ott maradtak, délbe eevitték az OK-s szobára, éfélkó meg meghaat.
Mikó má olyan gyenge vótam, nem tudtak bányába hasznáni, akkó kikerütem, és vasútépítésné vasúti munkás lettem. Asztán vót égy felsö kereskedelmi iskolai tanár – ez a háború elött vót, ilyen felsö kereskedelmi iskola, Kecskeméten is vót égy jó hírü felsökereskedelmi iskola -, és ö is, meg én is, mindig rendbe tartottuk magunkat. Oszt ü ráfogta, hogy mink tisztek vagyunk officérek...
És minden reggee vót égy harmincöt
literes edény, nekünk köllött bottaa kivenni. Asztán annyira gyenge vótam égyszee, léfeküdtem a födre. Odagyün az ör, eekezd rugdosni. Nem keetem fé, asztán léköpött oszt otthagyott.
Asztán aszongya, mikó vége vót a munkának, két másik hadifogolynak, hogy kisérjenek be a lágerba. Asztán bekisértek, eeveittek az orvoshó, az orvos mikó megvizsgát, az orvosnak égy magyar sváb gyerök vót az aszisztense, aszongya az orvos:
- Ez a koma má hazamegy.
Aszongya az orvos:
- Bazmeg, ezt má nem köll hazaszállítani!
(sír) Képzelje ee, mit éröztem én akkó! Mer én a fogságba nagyon jó megtanútam németü, úgyhogy minden szavat megértettem!
Akkó mingyá gyütt égy kisteherautó, oszt eevittek a nagy korházba, ott meg vót égy magyar zsidó orvos, az is hadifogoly vót, dr. Polgárnak hívták. Megvizsgát, aszongya:
- Barátom, magának sémmi baja nincs, csak az a hazamenetel hiányzik! De az má nagyon! 
Attú kezdve mindig kaptam égy nagyon jó levest, pluszba, hogy erösödjek.
Ott vótam égy pár hónapig, asztán a korházparancsnokot mindig úgy hívtuk, hogy Cukrász, mer olyan sapkája vót neki, mint a cukrászoknak. Oszt mindig megvizsgát, aszongya:
- Szlabi, szlabi! – azt jelentette, hogy gyenge.
Mondom:
- Bazmeg, Miska, té má innen nem mész haza!
Asztán égyszö gyünnek a szobába, oszt hányták mindenkire a ruhát, a pufajkát, a bakancsot, oszt az én ágyamra is hányták. Mikó felötöztünk, akkó az udvaron sorakozó vót, a névsort óvasták. 
Az égyiknek óvasta, aszongya:
- Menjen ki a kapun kívü, várjon meg!
A másiknak meg aszongya, hogy:
- Itt ódalt ájjon meg! 
Amikó az én nevemet óvasták, aszongya, itt ódat ájjak meg. Megátam.
Mikó vége vót a névsoróvasásnak, aszongya a tolmács:
- Tik olyan gyengék vagytok – aszittem aszongya, hogy titeket nem szállítunk haza, aszongya - olyan gyengék vagytok, nem bírtok kimenni az álomásra. Titeket kocsivaa viszünk ki.
Asztán mikó kivittek, még öt napig ott vótunk, mer nem vót vagon!
Az öt nap alatt a fene tudja, hány komisszió megvizsgát bennünket! oszt égy századosné engem is kiszúrt, akkó még száznyócvanhét centis vótam, nagy sovány ember.
Aszongya, tójam lé a gatyámat, de fordújjak meg neki. Létótam. Hát nekem sosé vót hasmenésem. Ötöt visszaküdtek, akinek hasmenése vót!
Asztán október tizedikén gyütt vagon. Oszt a gyengéket, amilyen én is vótam, matracokra feküdtek. De késöbb az úton, az erösebbek lézavartak bennünket a deszkára, azok feküdtek a matracra. Mer hetvennégyen vótunk a korházbú, akik gyüttünk, de összecsaptak bennünket ilyen svábokkaa. Hazatelepülö svábokkaa.


Máramarosszigetre érkeztünk meg, asztán ott vótunk vagy három-négy napig, onnan gyüttünk Debrecenbe. Ilyen alkonyatná érkeztünk Debrecenbe.
Október harmincadikán akkó kaptunk égy jó vacsorát, kis adagot – nem nagyot – adtak, asztán másnap reggee tejeskávét, asztán eebocsátottak. Kaptunk húsz pengöt, vagy húsz forintot.
Köbánya-Kispesten leszátam a debreceni vonatrú, ott talákozott a lajosi vonattaa. Asztán sétátam a vonathoz, akkó még ilyen marhavagonok vótak csak, oszt átam, asztán közbe összeestem. (sírva) Nem akartak velem foglaakozni. Aszongya valaki:
- Nem
ruszki ez – mer ruszki ruha vót rajtam -, szerencsétlen hadifogoly! (sír)
Aszitték meghaatam. Odagyün égy hosszú börkabátos úriember, aszongya:
- Té vagy, Miska?
Mondom:
- Én vótam Miska.
Aszongya:
- Nem ösmersz meg? Az Oláh Jancsi vagyok!
Égyütt jártunk polgáriba, csak ü nem kerüt ki fogságba, hanem közbe eevégezte az éggyetemöt, a Földmüvelésügyi Minisztériumba osztályvezetö vót.
Asztán az vett pártfogásába. Persze itt a felsölajosi tanyai megállóná, ott lészátam.
Azt gondótam, csak né talákoznék sénkivee! Amikó elindútam elég sokáig gyalogótam, visszanézek, még mindig itt az állomás, pedig má sokat gyalogótam.
Égyszee gyütt égy autó, léintettem. Égy teherautó vót, három fiatalember üt benne az elsö ülésen. Oszt mondom, hogy hunnan gyüttem.
- Gyüjjék, kedves! -  beütettek középre, hogy néhogy kinyíjjon az ajtó, néhogy kiessek.
Mikó odaértünk a tanyánkhó, mondom nekik, itt lakok.
Aszongyák, bekisérnek. Mondom, dehogy kisérjenek engemet, bemegyek innen! 
A tanyasi házunk akkó ilyen úgynevezett gangos ház vót. Ilyen nyitott folyosó vót. Fémegyek, bekopogok (végig sírva). Az apám kiszól:
- Ki az? 
Mondom:
- Miska vagyok.
- A tested is vagy csak a lelked?
- (zokogva) A testem is, nem csak a lelkem.
Így érkeztem haza ’47. október 31-én.
Nem tudtak rúlam sémmit. ’46 végin lehetett írni haza, asztán válaszótak is. Mikó gyüttünk haza, égyik azt írta, má hazagyüttem, a másik azt írta, útba vagyok. Úgyhogy nem tudták, mikó gyüvök haza.
Asztán ’49-be nösütem meg. Huszonkilenc éves vótam, a feleségem meg huszonegy éves vót. Az apósomnak szép fekete haja vót, (sírva) én meg má ösz vótam, meg kopasz!"

 

 

 

Az írás bármilyen jellegü, további felhasználása csak írásbeli engedélyünkkel lehetséges.