F Ö O L D A L   B E M U T A T K O Z Á S C S A L Á D K U T A T Á S B E J E G Y Z É S E K G O N D O L A T O K

K A P C S O L A T

 

A KUNADACSI PAJOR CSALÁD TÖRTÉNETE

 

Szüleim a ladánybenei tanyavilágban laktak, szomszédok voltak, 1948-ban házasodtak össze, az elsö évet anyai nagyszüleimnél töltötték. 1949 nyarán, családi összefogással Kunadacson vettek három hold földet, hetet pedig kishaszonbérbe kaptak. Ezen a nyáron a nagybátyám (anyám testvére) egy lovas szekérrel rajta a „vagyonukkal” és velem a másfél hónapos csecsemövel Ladánybenéröl ki vitte öket a tíz hold Kunadacsi földre és haza ment. Estére készítettek egy akkora föld kunyhót, amelybe ök ketten egymás mellett én pedig a fejüknél keresztbe elfértünk. Így indult az egyéni saját életük.


Elöször is vályogot vertek helyben nyert agyagból, hogy a rossz idö beköszöntésére legyen hol lakniuk. Egy szobányi helyiség el is készült. Rám a közelben lakók vigyáztak és hoztak anyámhoz szopási idöben. Kezdetben Apám a környékbeli parasztembereknél dolgozott részben napszámér részben pedig segítségként, amit viszont segítségként kapott vissza saját földje megmüveléséhez. Dolgozott erdészeti munkásként erdötelepítésen, fakitermelésen és kubikosként csatornaásáson is. Szép lassan fejlesztgette a saját gazdaságát, a föld megmüveléséhez szükséges eszközök beszerzésével, valamint egy lakóház építésével. 1952-ben tartalékos katonai szolgálatra hívták be, mivel több korosztályt behívtak az a hír terjenget, hogy háború készül, szerencsére nem így történt és három hónap után leszerelt, közben egyszer sem volt otthon. Bár még nem volt krumpli vetés ideje, tudta, hogy addigra nem jön haza, éjszaka felásta a krumpli helyét és elvetették, ami a korai vetés miatt el is fagyott. Legszükségesebbnek kocsi, ló beszerzését tartotta. A legközelebbi vasútállomás Kunszentmiklóson volt (14 km) oda vitte be Anyámat, aki Pestre vitte a tanyán megtermelt és a városi embereknek eladni kívánt termékeket, cserébe pedig hozta a mi szükségleteinkhez szükséges árukat. Visszafelé rendszerint gyalog jött haza a vasútállomásról mivel nem nagyon lehetett kiszámítani mikor melyik vonattal érkezik. Késöbb mikor lett kerékpárunk már azzal lett megoldva az állomásra járás és hazafelé sem kellett gyalog jönni. Munkahelye nem volt csak rengeteg munkája. Emlékezetes eset volt, amikor saját kerékpárunk lett Apám csengetve érkezett haza vele. Lett rádiónk, telepes, és úgy 1960 körül motorkerékpárunk is.
1955-ben kezdtem az általános iskolát ekkor öt úgynevezett tanyaközpontban (Újmajor, Pusztaház Peregadacs, Alsóadacs és Középadacs vagy Kisadacs) öt iskola müködöt egyben sem volt villany. Én a Kisadacsi iskolába tölünk 3,5 km-re jártam. Harmadik osztályos voltam, amikor egy kéthetes balatoni táborban vehettem részt Zánkán. Az iskola tantermében szalmán aludtunk és a velünk lévö szülök föztek nekünk, 220,- Ft volt a részvétel két hétre, de ez akkor nagy összegnek számított és Apám, csak Anyám unszolásának engedve egyezett bele, hogy elmehessek.
Elöször az Újmajori iskolát szüntették meg összevonták a Pusztaházival.
 


Ez a régi osztálykép 1960-61 között készült a Kunadacsi Általános Iskola akkori hatodik osztályáról. A képen a kunadacsi és peregadacsi gyerekek vannak. 1962-63-ban az alsóadacsi (nagyadacsi) és felsöadacsi (pusztaházi) gyerekek is ide jártak, de ök nincsenek a képen.
A legfelsö sorban álló fiiú ISMERETLEN, a hátsó sorban Farkas Imre, Novák Mária, Pergel Erzsébet, ISMERETLEN, ISMERETLEN, majd a tanító néni Vincze Teréz, aztán Ájpli Judit, ISMERETLEN, ISMERETLEN, Halcsík Antal, Pajor János, Antal Lajos, elöl Kaldenekker György, Gulyás István, Boczek Rozália, ISMERETLEN, Nagy Katalin, Ájpli Erzsébet, Zrínyi Etelka, Sápi István, Mezei Ferenc, Ripp István, Szöke Vendel.

Amikor hatodikos lettem megszüntették a Peregadacsi iskolát és Kunadacsihoz csatolták ekkorra már itt volt villany. A hetedik osztályt már úgy kezdtük, hogy a Pusztaházi és Alsóadacsi iskolák is megszüntek és csak a Kunadacsi müködött innen ballagtam el 1963-ban.
 

Ballagási csoportképünk Kunadacs 1963: Bocek Rozália, Novák Mária, Nagy katalin, Páli István, Zrínyi Etelka, Amler Katalin, Antal Lajos, Sztaskó Erzsébet, Bagó Dénesné, Pongorác Ilona, Ájpli Erzsébet, Borbély Zsigmondné, Varga Ibolya, Bocek Ilona, Kendersi Julianna, Hajdú Károly, Pergel János, Nagy Ica, Tuska Irén, Sápi István, Mezei Fernc, Topál Vilma, Kohan Sándor, Horvát Mária, Holcman Ferenc, Ripp István, Kaldenekker Gyögy, Szöke Vendel, Látos István és Kemenczei József.

1962-re Apám rendelkezett a tíz hold föld megmüveléséhez szükséges eszközökkel, kocsival, egy pár lóval már bérmunkát is vállalt és ö segített a nála szegényebbeken. Kétszobás gangos házunk volt, istálló és ólak, számos apró jószág, három tehén. Született öt testvérem, két lány és három fiú, akik közül egyik lány kettö hetes egy fiú pedig másfél éves korában-kanyaróban meghalt.
Minden adott volt ahhoz, hogy egy kicsivel jobban éljünk jó irányba haladt a szekerünk.  De a sors nem így akarta, jött a kényszer Tsz-esítés.
Minden, amit Apám eddig a tizenhárom év alatt elért odalett, be kellet vinni a közösbe. Már nem magának, hanem a közösnek kellet dolgozni, munkaegységet teljesíteni. Évközben semmi fizetés csak némi termény, zárszámadáskor pedig az derült ki, hogy Apám tartozik az évközben kapott terményér.  Egy majdnem tettlegességig fajuló vitában Apám elérte, hogy elengedjék a Tsz-böl és munkát vállalhasson. A Tsz elnök csak azért nem jelentette, föl mert gyerekkori cimborája volt, pedig az engedély kiadásával ö is komoly kockázatot vállalt.
Apám az otthonunktól kb. 25 km-re lévö Mánteleken talált munkát állatgondozóként, majd késöbb karbantartóként, Anyámra pedig otthon a jószágtatással és gyerekneveléssel való feladat maradt. Szüleim úgy gondolták nekik és a gyerekeiknek az a kilátástalan jövö nem felel meg ami Kunadacson várja, ezért Apám elsö fizetéseiböl vettek Dabason egy üres kopasz telket. El kezdték új életünk alapjainak lerakását, ami házépítéssel kezdödött. Szerencsére már nem voltak teljesen egyedül. Az alap letételénél és a falak felhúzásánál segítettek Apám munkatársai és a rokonok. A falakhoz szükséges vályogot egy Kunadacsi cigány család verte, ki Sáriban. A tetöre nem volt pénz ezért a pár évvel korábban Kunadacson épített házról lett lebontva a tető, a gerendák és elhozva Dabasra, az új házra. Ezzel még értéktelenebbé lett téve az abban az idöben amúgy sem értékes Kunadacsi ingatlan. Bagóért lett eladva, de szüleim örültek, hogy egyáltalán kaptak érte valamit. Felépült a ház és a család Dabasra költözött. Én abban az évben lettem kömüves ipari tanuló Kecskeméten a testvéreim közül ketten általános iskolások voltak a legkisebb három éves.
Szüleimben nehezen hunyt ki a paraszti munka iránti szeret és bár a falusi környezet egészen más lehetőséget kínált, tehén sokáig volt a háznál és hízó marhát is tartottak. A nekik való takarmányt a helyi Tsz-töl való részes földmüveléssel oldották meg.
Apám nem sokkal Dabasra költözésünk után munkahelyet változtatott több próbálkozás után a helyi Tsz építő részlegénél helyezkedett el építőipari betanított munkásként. Értett a kömüves munkához is, de az ácsmunka mellett állapodott, meg ami zsaluzást, állványozást jelentett. Szabad idejében magán házak tető készítésével egészítette ki a fizetését.
A Tsz-ek melléküzemág megszünésekor a munkahelye önállósult többször változtatott nevet, de innen ment nyugdíjba ahol nyugdíj előtt az asztalos üzemben dolgozott.
Ahogy nöttek a gyerekek és csökkent az állattartás Anyám is munkát tudott vállalni. Dolgozott vendéglátói konyhán, savanyító üzembe idénymunkásként, végül áruházi eladóként ment nyugdíjba.
Szüleinknek köszönhetöen mind a négy gyerek szakmát tanulhatott, én kömüves, húgom varrónö, idösebb öcsém villanyszerelö, fiatalabb öcsém asztalos lett. Mind a négyen kaptunk egy-egy építési telket az induláshoz. Húgom férjhez menésekor a férjének volt egy háza, ö eladta a telket és bevitte a közösbe, nekünk pedig fiúknak, családi segítséggel felépült 1-1 ház a telkeken.
Anyagilag a húgom tudta legtovább támogatni a családi kasszát, a fiúk a szakma megszerzése után nem sokkal katonák lettek, a leszerelés után pedig szintén nem sokkal megnösültek, mind a négyünknek lakodalmat rendeztek a szüleink.
Apám hosszú és súlyos betegség után 2006-ban meghalt. Anyám jelenleg 84 éves, a négy gyereknél hét unoka van, öt fiú és két lány, és van kilenc dédunoka hat fiú és három lány.

 

Pajor János - Dabas, 2016. november 25.

 

 

Az írás bármilyen jellegü, további felhasználása csak írásbeli engedélyünkkel lehetséges.