F Ö O L D A L   B E M U T A T K O Z Á S C S A L Á D K U T A T Á S B E J E G Y Z É S E K G O N D O L A T O K

K A P C S O L A T

 

ADALÉKOK A KECSKEMÉT-LAJOSMIZSEI KLÁBERTELEP TÖRTÉNETÉHEZ 3.
 

 

Utánna a pincészetöt csináta elöször ez a Magyar-Szovjet Barátság TSZ, utánna rákerüt Helvéciára.
Van ez a régi bót, ami van a vasútná, most cigánytelep, az félig kocsma vót, félig bót vót. És mikó mink gyerekek vótunk, jártunk ki a bótba kenyéré – ugye akkor hétfö, szerda, péntek vót a kenyérnap meg a tejnap -, akkor szüretkor egészen a vasútig álltak a szöllösgazdák, szekerekkel, ahogy hordták ide a mustot leadni. A pincészethöz. Itt átvötték, tehervagonokba, tartálykocsikba hordták el innen a bort. Tehát ez egy müködö nagy cég vót akkor.

 

 


A puttonyos Szücs Lajos, aki a vödröt önti hátul Szücs Lajosné, oldalt Német Zsófia

 

Mit csinát ugye a gyerök. Mikó elmentek a gazdák, rájöttünk, hogy a vagonnak csöpög a csapja, a bor csöpögött belülle, és akkor még gözmozdonyok jártak, hát mit csináljunk? A Gombai Béla apja szerette a pimpót, a gyerök elszóta otthon magát, hogy apu, odafönt csöpög égy boros csap. Na fiaim, ahány üveggel hoztok, annyiszor tíz forint. Fogtunk égy evökanalat, fölvittünk égy sörösüveget, a kanalat tartottuk a csap alá, nem számított nekünk az, hogy két órahossza alatt töltöttünk meg egy üveget. Így hordtuk a Laci bácsinak tíz forinté a bort.

A pince padlását is összejártuk, ott a pisztolytú a ruszki zászlóig, a magyar zászlóig. eldugott penészes üveg borig, ott mindent találtunk. Csak itt lakott a Homoki Jóska, rendör vót akkoriba Lajosmizsén, és ö mindig figyelte, hogy mink mindig fönt vagyunk. Nem szót az sémmit, csak azt figyelte, amikó jövünk léfelé. Persze, hogy meglátta, hogy hozzuk a cuccot, mindent elvett tülünk.  Pedig vót égy eredeti szovjet zászló, rajta sarló, kalapács, égy magyar zászló, égy ruszki pisztoly. És hat-hét zöd csatos üveg bort talátunk, de be vót penészedve az üveg.

 

 


A pince az artézi kút hatalmas gyürüjével (archív)

 

 

Amikó átvette a Kossuth TSZ, mer ez úgy kerüt ide, hogy a Kossuth TSZ meg a Helvéciai Állami Gazdaság egyezkedett, hogy cseréljenek földeket. Mer ez Helvéciának messzi volt.  A Kossuth TSZ-nek meg Ballószögbe vót égy darab födje, az meg nekik vót messzi, és így cserétek födet. És akkó jött ide ez a sóüzem, meg minden.

Addigra ki vót itt má ürítve minden, a kastélyba sé vót má sémmi, és elkezdték benne raktározni a mütrágyát, raklapokon hordták be, akkó sénki nem gondót arra, hogy az alsó pincékbe még van valami. Hanem ahogy megterhelték a padlózatot, beszakadt a pince. És lémentek a melósok is. Kettö hordót talátak úgy, hogy még félig vót borral. Igaz, hogy mütrágyás szákokba hordták föl, mer nem vótak edényeik, de az olyan bor vót, hogy abbú az ember megivott egy decit, azt észrevette magán. Meg vót még két üveghordó is, de azt a kecskeméti pincészet elvitte, amikor itt bezártak. Akkora hordók vótak, hogy vót rajtuk az a tisztító ajtó, amin égy ember befért. Az még mind a Kláber Mór idejibü maradt.

Legtöbb itt fehér bornak a kövidinka vót, piros bor meg a kadarka, színezésre hasznáták az otellót. De a kövidinka vót a legtöbb. A Kláber Kecskemétre hordta a bort. Aztán a Helvécia elkezdte kiszántani, lettek a parlagföldek. Amikor én kezdtem iskolába járni, a hetvenes évek közepin, akkó má kezdtek rozsot ültetni. És amikor végeztem Örkénybe a mezögazdaságiba, itt éppen kombájnost kerestek, két évig kombájnoztam a rozsot.

Amikor itt iskolába jártunk, a hetvenes évek közepén, akkor ez még Kecskemét-Klábertelep volt. De még itt sé tudta sénki, mikor került át, csak amikor mentünk papírokat csináltatni, akkor mondták, hogy ácsi, ez már Lajosmizse.

A sarokba itt vót égy régi határkö. Az elvitték valahova múzeumba. Még a nyócvanas évek közepin. Kiásták, égy teherautóra tették föl, akkor kérdeztük töllük, hova viszik, mondák múzeumba. Mer – Isten nyugosztalja nagyapámat -, égyszö gyütt haza a kláberi kocsmábú, azt meglátta holdvilágná, megkérdezte, té mög mit leskelödsz itten, oszt adott neki égy nagy pofont. Másnap röggel, mikor nézi, tiszta sebös vót neki a tenyere. Hát oszt kiderüt, hogy a határkönek lékevert égyet. Ugyanolyan vót, mint a Kollár Vendel tanyájáná ami van.
Ez a kastély melletti ház a Kláber Mórnak az intézöjié volt. Nagy Jani bácsinak hívták. Ezek az ajtókeretek száz évesek. És az egyik szobába a padló is száz éves. Abba az idöbe fekete olajjal kenték a padlókat.

 

 
A pince és a szeszfözde az Almás útról fényképezve (archív)

 

 

A Pencz Kamilló apja az pincemester vót. A kecskeméti ügyvédnek az apja. Az is zsidó volt. A fiának a Bercsényi utcába van az irodája. Amikor egy ügybe kigyütt hozzánk, és nagyanyámnak bemutatkozott, nagyanyám megkérdezte, hogy magának az apja vagy nagyapja nem volt véletlen a Kláberen? Azt mondta, dehogy nem! Nagyanyám csak annyit mondott, de sok pálinkát megittunk mink azzal!

Mer a Kláber Mór azt csináta, hogy amikor itt lement a szöllö, és nem volt munka, csomagótatott itt almát. És akkó itt külön dolgoztak, külön voltak a pincészetek és külön volt a csomagoló is. És persze az asszonyok külön dógoztak, de az emberek csak adogatták nekik az innivalót.

 

 


Balról jobbra: Németh Zsófia, Kármán Rózsi, Horváth Lídia, a vödörnél Szücs Lajosné

 


Volt itt egy kultúrház, ott esküdtek még anyuék is. A kultúrház mellett volt egy sor véce fölhúzva. Onnantú befelé volt egy hatalmas nagy pince, ami a föld alatt volt. A pince mellett volt nyolc darab cefrés gödör, a nagy pince mellett volt egy présház. Mellette volt egy hatalmas nagy gépház, mer a Kláber Mór idejibe még gözgép dolgozott, amikó még nem volt villany. Mellette volt egy karbantartó mühely, az mellett volt a szivattyúház. A szivattyúházzal szembe vót egy mázsaház, ahova ment a kis csille, mer a sínek oda bevezettek. Ott lémázsálták a csillét.

A vasút mellett, a rakpartnak nevezték azt a részt, ott volt a nagy pince. És a két pince közötti rész egy bazaltkockás út volt. És ahogy jött a kis csille befelé, a mázsaházba bement, ott lémérték, jött tovább a présházhoz, ott vót égy négy méteres betonmeder építve, és át mellé a csille, és vót égy automatikus billentö,  kibillentötte a szöllöt, és két nagy szállító szalag hozta bele a nagy présbe.

És a nagy prések úgy voltak megoldva, hogy egy hatalmas nagy présház volt, fönt az emeleten dolgoztak az emberek, onnan figyelték, hogy a prés mikor tellik mög, és amikó tele vót, elindították a préselés. És nem látszott sémmi, úgy volt megoldva, hogy ilyen elosztó csövek voltak alatta, ahogy az emberek dolgoztak, és akkor kiabáltak lé, hogy hova nyissad, hova nyissad, és akkor egyik adag ment ebbe a pincébe, a másik ment a másik pincébe.
Itt kint, ami most tarló, itt volt egy négyszögletes épület, ezt úgy hívták, hogy körpince, annak a közepin meg vót egy gyürüskút, de az is olyan volt, hogy teljesen körbe lehetett járni. Ahun az a boltíves rom van. Ott volt egy hatalmas nagy, kitéglázott trágyás gödör. Egész nap vagonokkal hordták bele a trágyát, nem tudom, hunnan. Onnan meg lovaskocsikkal a földekre. Meg az istálló mellett is volt egy trágyás gödör.
 


A kastély és a gazdasági épületek egy 1981-ben készült müholdképen (archív)
 


Az istállóban elöször volt a szénatároló, utánna volt az istálló, huszonhat ló volt befogva, utánna volt az abrakos, úgy volt a lószerszámos tároló, utánna volt a raktár, ahunnan a Kláber Mór osztotta az élelmiszert, és a végibe volt a kovácsmühely. Azzal szembe meg volt egy kocsiszín, tele kocsikkal. Ez egy komplett birtok volt.
A kastélyba a háború elött má fürdöszoba volt, és mink is azon agyaltunk, hogy a bánatba tudtak ebbe fürdöszobát csinálni. Hát fönt a padláson volt egy hatalmas nagy vastartály. A vastartályt telenyomatták vízzel a szivattyúk a teleprü, onnan lefolyt a víz a kádhoz. Egy falba épített vaskád volt.

 

 

A Kláber-kastély (archív)

 

 

És a hallrészbe volt egy hatalmas nagy cserépkályha, azzal fütötték az egészet. A kádat és a kályhát is a német vitte el, mer neki nem köll. A márványoszlopok megmaradtak, és az egyikbe még mai napig is bele vannak vésve dolgozók nevei, akik valamikor ott dolgoztak a kastélyba.
Itt a telepen minden házat a Kláber Mór építtetett a munkásainak. A sarkon még egy helyen megvan a régi, száz éves eperfa kerítés. Mer a Kláber Mór idejibe minden ház eperfakerítéssel volt elválasztva. És már csak azon az egy helyen van meg, mer a Gombai Laci bácsiék nem vágták ki. És minden utcába volt a kertek végibe egy-egy gyürüskút. És akkor hol gémeskút volt, hol kerekes kút. A vasút má megvót régebben is, de a Kláber Mór kialakította az iparvágányt. Tartálykocsikban vitték a bort.
Amikó begyüttek itt az oroszok, vót egy Varga Sanyi bácsi nevü ember. Jó nagy darab vót, nagy ősz bajusz, ösz haj. És amikor a többiek kimentek a Buckóba, ü aszonta, hogy ü nem fél sé az oroszoktól, sé a németektül, ü a pincét nem hagyja itt. És lement a pincébe, és evökanállal elkezdte enni a piros bornak a seprüjit. És ugye a bajuszát befogta.
És három orosz katona kinyitotta a pinceajtót, mentek volna le, és az öreget ahogy meglátták, hogy  bajusza piros volt, aszitték, hogy véres, az oroszok úgy elhúztak onnan, mer úgy megijedtek. Aztán persze visszamentek és az öreget jól megverték.
’56-ba meg volt Klábertelepen a Jeruska Pista bácsi. Ott laktak a sarkon. És ahogy a Dönciéket lelütték a rendörségné, na akkor ü be volt türüközve, és megfogta a vasvillát, és elindút Lajosmizsére, hogy ü leszurkálja az összes kommunistát. Odaát elé a felesége, lékevert neki két nagy pofont, az öregnek elment a kedve tülle.
Itt csak égy dologtú fétek. Ahogy alakút mán a háború, kinn voltak a szöllökbe, dolgoztak. Mindig volt velük kint égy lovas kocsi ember. A bakon fönn vót  vele a telepes rádió. És ha hallották a rádióba, hogy Bácska, Baja, Zombor, Újvidék zavarórepülés, akkor szerszám eldobni, tünni, mer akkó má gyüttek. És nem is szórtak, mikó erre repültek, csak amikó gyüttek visszafelé! Amikó Pestrü megugrasztották üket, és menekültek, akkó dobáták lé a bombákat. Mint ahogy Pusztavacson is ott van a rengeteg bombatölcsér."

 

 

Takács Zoltán

 

 

Az írás bármilyen jellegü, további felhasználása csak írásbeli engedélyünkkel lehetséges.